2017. március 16. és 18. között Buenos Airesben és Montevideóban tartózkodott Dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. Látogatásának célja az argentínai és uruguayi magyar közösség és intézmények megismerése volt.

 

Államtitkár úr március 16-án találkozott az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége (AMISZ) vezetőségi tagjaival, valamint más magyar intézményi vezetőkkel. A jó hangulatú, kötetlen eszmecserén az argentínai magyar intézmények képviselői beszámoltak tevékenységükről, Dr. Tuzson Bence pedig ismertette a magyar nemzet- és családpolitika főbb elemeit, az elmúlt évek eredményeit.

 

Március 17-én Államtitkár úr ellátogatott a magyar közösségi élet egyik központjába, a Mindszentynumba, valamint a Plaza Hungríára. Ezt követően átutazott Montevideóba, ahol a helyi magyar közösség reprezentatív intézményében, az Uruguayi Magyar Otthonban mintegy 100 fős közönség előtt előadást tartott a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzéseiről.

 

Tuzson Bence március 18-án Buenos Airesben találkozott a Zrínyi Ifjúsági Kör keretében hétvégi magyar iskolában tanuló óvodás, általános- és középiskolás fiatalokkal, valamint a magyar cserkészekkel. Megtekintette a Szent László Iskolát, a Hungária Kölcsönkönyv- és Levéltárat, majd a Hungária Egyesület székházában kötetlen beszélgetést folytatott a magyar közösség tagjaival. A program zárásaként ellátogatott a Szent István Öregotthonba.

A látogatás során készült képeket itt tekintheti meg.