2003 óta november 3-án ünnepeljük Magyarországon a Magyar Tudomány Ünnepét.
1825-ben ugyanis ezen a napon ajánlotta fel birtokai egy évi jövedelmét gróf Széchenyi István (1791-1860) a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Ebből az alkalomból, a pandémia helyzet okán, egy virtuális beszélgetésre invitáltuk az érdeklődőket.
A nagysikerű rendezvényt nagykövetségünk támogatásával a Körösy Csoma Program ösztöndíjas fiataljai szervezték a “Magyar történelemről és kultúráról” szóló beszélgetéssorozat keretén belül. A virtuális találkozó kiváló alkalmat adott arra, hogy megismerhessük a magyar diaszpórában élő elismert személyek, kiváló tudósok előadásait, vallomásait az életről, a munkáról, valamint magyarságukról.
Dr. GELÉNYI Csaba nagykövet megnyitó beszédében kiemelte, a magyar tudományosság nem csak a magyar Nobel díjasokat jelenti, hanem azokat az alkalmazott kutatásokat folytató tudósokat és feltalálókat is, akiknek a nevét sokszor nem ismerik világszerte, munkásságuk ugyanakkor értékes hozzájárulás a magyar tudomány fejlődéséhez, mint például Bíró László, Jedlik Ányos vagy éppen Rubik Ernő.
Ezt követően hallhattuk Dr. SZÉKÁSY Miklós (vegyész), BENEDEK Susana (nyelvész), Dr. HALLER Mihály (geológus), HALLER Sofia (történész), ZSONDA Márk (antropológus, néprajzkutató), WAGNER Carolina (Kodály Egyesület igazgatója), Dr. ZOMBORY Gabriella (fordító, filológus), WAGNER Gabriela (zeneterapeuta, pszichológus) és LEIDEMANN Sylvia (Ars Hungarica igazgatója) előadásait. A beszélgetést két ösztöndíjasunk, VÁGÁSI-KOVÁCS Anna és MARTI Tibor moderálta.
Az előadókat virtuális éterben több mint hetvenen hallgatták.
A rendezvényt az alábbi YouTube linken tekinthetik meg.
Az on-line eseményről készült fényképeket itt tekinthetik meg.