Zsonda Márk, Magyar Közösségi Diplomata 2021. január utolsó hetében Chaco provinciába látogatott, ahol felkereste a Villa Angela-i, a Coronel du Graty-i, valamint a környező tanyavilágban élő magyarokat, továbbá több városi, egyetemi, közösségi vezetővel folytatott tárgyalásokat.

A látogatás során megbeszélést folytatott Pajor Sándorral, Magyarország tiszteletbeli konzuljával, valamint José Luis Bischof-al, a Villa Angela-i Magyar Egyesület elnökével a magyar közösség fejlesztésének lehetőségeiről, a COVID-19 hatásairól az Egyesület és a közösség életében, a következő év programjainak és az Egyesületben megvalósuló identitást erősítő nyelvi - kulturális oktatás kivitelezésének lehetőségéről.

Találkozott továbbá Adalberto Titi Pappal, Villa Angela magyar származású polgármesterével, Alberto Svenson-al, a chacoi kormány államtitkárával, Myriam Colman kulturális államtitkárral. Az 1932 óta egyesülettel is rendelkező magyar közösség a város életében komoly szerepet tölt be. A találkozók során a magyar diaszpórát érintő kétoldalú kapcsolatok és projektek jelenlegi állapotáról és a jövőbeli lehetőségekről folytatott megbeszélést.

Szintén tárgyalt a Federación De Colectividades Extranjeras  (Külföldi Egyesületek Szövetsége) vezetőségével, amelyet Pedro Marcoff elnök, Héctor Eduardo Mustafa alelnök, Elena Ester Infeld és Roberto Marcelo Bubenik vezetőségi tagok képviseltek. A vezetőségi tagok egyben más diaszpóra közösség (pl. szír, német-svájci, cseh , szlovák, stb.) elnökei is, valamint tisztségviselői az országos Confederaión Argentina de Colectividades  szervezetnek. Zsonda Márk kiemelte, hogy a szervezeten belüli magyar jelenlét, valamint annak erősítése fontos feladat, ahogy a 3-4. generációs magyar, német, stb. fiatalság megszólítása is.

Coronel Du Graty magyar közössége 1990 óta rendelkezik önálló egyesülettel és néptánc csoporttal. Diplomatánknak lehetősége nyílt találkozni az újraszerveződött Egyesület néhány tagjával, elnökségével valamint Ernesto Terhes elnökkel. A közösségben minden generáció képviselteti magát, ahol aktivitásának megfelelően jelentős fiatalítás ment végbe. Zsonda Márk a találkozó során átadott egy Szent István kegyszobrot, s mint mondta: „Szent István életművének része az egység megteremtése és a közös út, érték kijelölése”.

A virtuális térben találkozott az UNNE Egyetem (Universidad Nacional de Nordeste) rektorával, Veirave Delfina professzor asszonnyal, és a nemzetközi-, intézményközi kapcsolatokrét felelős titkárral, Tripaldi Gustavoval, akikkel a magyarság provinciális beágyazását, valamint a provincia és Magyarország közötti kapcsolatok erősítéséről tárgyalt.

 

Zsonda Márk fontosnak tartotta, hogy személyesen felkeressen több elszigetelten, tanyavilágban élő magyar leszármazottat, akik nem tudtak eljutni 2020-ban a szigorú karantén intézkedések miatt a magyar programokra, és a virtuális térben sem tudtak infrastrukturális okok miatt csatlakozni semmilyen rendezvényhez.

A látogatás során nyújtott segítségért külön köszönet illeti Pajor Sándor tiszteletbeli konzult, aki készségesen segíttette a megbeszélések létrejöttét és lebonyolítását, valamint a provinciában való mozgást.

A látogatás során készült fényképeket itt tekintheti meg.