Február 11-én került sor Budapest turisztikai népszerűsítését célzó prezentációra, amelyen mintegy 20 Buenos Aires-i turisztikai cég képviselője vett részt.
A rendezvény a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezésében valósult meg.
A workshop megnyitóján dr. Gelényi Csaba köszöntötte az egybegyűlteket. Bán Teodóra ügyvezető igazgató asszony előadásában kiemelte, hogy 2019-ben Budapest lett Európa Sportfővárosa, valamint első helyezést ért el a „European Best Destinations 2019” idei szavazásán. Ezt követően Németh József, a Magyar Nagykövetség gazdasági diplomatájának prezentációjából az egybegyűlt idegenforgalmi szakemberek kicsit közelebbről is megismerhették Budapestet, hazánk fővárosát.
A rendezvény végén a Kempinski Hotel Corvinus ***** jóvoltából egy 2 személyes 2 éjszakás tartózkodásra feljogosító kupon, valamint a BFTK által felajánlott két darab 72 órás Budapest kártya került kisorsolásra. A nyertes, a Buenos Aires-i Logan Travel képvilselője lett. Gratulálunk!
A rendezvény után a résztvevők magyar ételeket és borokat kóstolhattak.
A rendezvényen készült képeket itt tekintheti meg.